Azt hiszem, félek kicsit

Nemrég hívta Norbi a dokiját. 20-án egész nap bent kell lennie a kórházban, beszélni kell az altatóorvossal, vérvétel, vizsgálatok. 23-án konzi, megmondják,hol lesz az ágya, stb... 25én betegfelvétel, 26-án műtét, ha nincs komplikáció, akkor 3-4 napig marad ott.
Még nem tudom, hogyan oldom meg, nem voltam még sosem ilyen helyzetben, fogalmam sincsen, mi ilyenkor a teendő. Valszeg kiíratom magam az orvossal, hogy legalább az elején itthon maradhassak vele.
Nagyon félek, de ő is. Már sírtam is. Nem akarom elveszíteni, és egyáltalán nem tudom, helyes- e a döntés, ne legyen elhamarkodott.... De biztosan jól cselekszünk. Kérem a Jóistent, hogy ha már sokmindenben nem segít, legalább erőt adjon nekem, most erre van a legnagyobb szükségem.
Apa azt mondja, nem láthatja Totyit napokig, mi lesz vele..... Jaj, még ebből is viccet csinál.....

Vers

Már nem tudom, hogy mit is higyjek?
Már nem tudom, hogy mit reméljek?
Sorsom miért ily nehéz cipelnem?
Miért olyan nehéz mindent elviselnem?

Néhány éve abban bíztam, szép lesz az életem,
Minden úgy alakul majd, ahogy tervezem.
De valahogy minden kicsúszott a kezemből,
Így elszállt a kedvem mindentől.

Nem szeretnék én már se sok pénzt, sem mást,
Csak adja meg az Isten nekem a kisbabát!
Ígérem én, jó anyja leszek, imádni fogom,
Hadd öleljen selymes kis testet a karom.

Úgy érzem, meghalok, ha nem lehet gyerekem,
Nem tudom, ér-e majd úgy bármit az életem!
De még remélek, mert még kitartok,
Nem tudom, hogy meddig, de bízva bízok.

A családom

Apa alszik:-)

És én!

És a "gyermek"!

Elmélkedés

Mostanában sokat gondolkodok azon, hogy vajon miért nem sikerül ez a baba dolog?
Talán mert valamit rosszul csináltam. Aztán utána megfordul a fejemben, hogy talán rossz embert választottam......De hiszen Norbi nem titkolt semmit, tudhattam, hogy nem lesz könnyű, mert elmondta, hogy gondjai voltak...Most nem igazán tudom, hogy talán nem hittem el neki,vagy elhittem, de jobban szerettem annál,semmint ez érdekeljen. Aztán már olyanon is járt az agyam, hogy megcsalni, vagy ilyesmi.... De nem akarom, eszemben sincsen, ezt a csatát együtt kell megvívnunk, nem hagyom magára, csak nekem legyen erőm végigcsinálni.
Babanetes barátaim írják, hogy milyen kiegyensúlyozott vagyok...Persze, mert olyan üggyel bíztak meg a cégnél, hogy nem kell hülye ügyfelekkel beszélnem, csak dolgozom fel a beérkezett anyagokat. Hogy ez meddig tart, nem tudom, remélem még a héten legalább, szeretnék egy kis erőt gyűjteni, mert már nagyon elegem volt belőle, az egészből.
Hogy mi lesz velem, velünk, a projekttel? Nem tudom, mindenesetre azért örülök ennek is, hogy eddig eljutottunk, elvégre 6éve könyörögtem Norbinak ezért a vizsgálatért,ó, hol lennénk már, ha akkor elmegy, talán most várnám a 3. babát.

Azt hiszem, vesztes vagyok

Az utóbbi időkben annyira viharfelhő öszegyűlt a fejem felett, hogy már becsülöm magam, amiért még nem omlottam végleg össze lelkileg.
Kezdődött minden anyám betegségével. Alig bír menni, emelni, bármit csinálni. Persze, erre számítani lehetett,mert nem ment el tavaly az éves vizsgálatra Szentgotthárdra és romlott ezmiatt az állapota. Ezmiatt elviselhetetlen volt, nyafogott, mint egy kislány és em érdekelte az, hogy nekem is gondjaim vannak, csak az ő fájdalmát hallgattam. Már nem is szerettem vele beszélni,pedig ő volt a lelkitársam, de mára ez már mgszűnt. Anyósomnak panaszkodtam, ő vigasztalt, és érezte át a fájdalmamat.
Anyu ár jobban van,DE most az uram kálváriája aggaszt. Elkezdtük rendesen a babaprojektet. Eddig csak én jártam orvoshoz,de eredmény nélküli volt, bekapkodtam egy csomó gyógyszert, amitől baba kellett volna, hogy legyen, de nem lett, valahogy sejtettem, hogy Norbinál lesznek gondok. Ki kell venni az egyik heregolyóját,vagy mit.... Egy élő hímivarsejtje volt, MI JÖN MÉG EZUTÁN!!!!!!

Itt vagyok

Kedves Naplóm!


Fórumos barátaim már hiányolják, amiért nem írok mostanában, de egyszerűen nincsen rá módom.
De most írok, lehet,nem lesz hosszú, de velős.
Mostanában nagyon depis vagyok és szomorú. Talán csak az derített jobb kedvre a héten, hogy megint díjazták az erőfeszítéseimet a munkahelyen, egyébként minden,amibe belevágok csak kudarc.
Ami most nagyon zavarja a lelkem,hogy a férjem unokatesójának gyereke lesz. Nekik olyan könnyen összejött, csak gondoltak egyet és már meg is fogant, nekem meg kár minden erőfeszítés, mert úgysem lesz. Amit viszont pozítiv élménynek élek meg, az az, hogy Norbi eljár vizsgálatokra, a baba érdekében. Legkésőbb jövő hónapban, arra már tudni fogjuk milyen eredményei lesznek a férjemnek, elmegyek dokihoz. Addig azért nem akarok,mert mi van, ha olyan eredményei lesznek, amelyeken nem tudok úgy változtatni, ha orvoshoz járok.
Azt már eldöntöttem, hogy magánba megyek, eddigi életem során kétszer voltam kórházi rendelésen, de tuti, hogy többet nem megyek, csak ha már baba van a pocakban, mert azt a megaláztatást,ami egy ilyen rendelésen van még egyszer nem szeretném megélni. Meg persze azt sem, hogy mindig ugyanahhoz a dokihoz akartam menni de az sosem volt.
A melót sem szeretem, úgy váltanék, de egy dolog miatt nem akarok. Félek, hogy a változástól, ami pozitívan érintene,terhes lennék és elveszíteném az új munkámat.
Voltunk Pesten a barátainknál január 16,17én, nagyon jó volt, életemben először voltam moziban, az Avatart néztük meg, aztán voltunk Burger Kingben, meg egy csomó helyen.Annyira jó,hogy Bertát, pesti barátnőmet, egy babás fórumon keresztül ismertem meg, lettünk ott barátok, majd kiderült,hogy kollégák vagyunk, sőt még a férje is a t-home-nál dolgozik, nem is kis ember, egy felső vezető. Sosem jutott eszembe,hogy ezt kihasználjam,egyik kollégám viszont letámadott, hogy majd vezetőt csinálnak belőlem, de jelentem nem leszek az. Csődbe vinném a céget, mert jót tennék minden ügyféllel.

Év vége

Itt van december.

Megint egy olyan hónap,amivel az év vége közeleg, és míg sokan ünnepelnek,én majd sírok. Megint eltelt egy év, nem lett babám, magányos vagyok, szomorú.
Most meg még kínoz a hasmenés is,már egy ideje. Nem tudom mi lesz. Most olyan világvége hangulatban vagyok.