Hát nem könnyű az élet, már számtalanszor gondoltam ezt magamban. Elképzeltem,milyen mailto:sz@r,%20ha valaki egy rossz, vagy inkább rossznak tűnő döntést hoz, vagy amikor hagyja magát az ember némileg befolyásolni.
Imádom a férjemet, legalábbis azt hiszem, mégis kétségek gyötörnek. Valamiért nem vagyok elégedett az életemmel. Másra vágyom.
Nem volt sok pasim,jelentősebb összesen 3. A flörtökről,egyszeri kalandokról nem írok, azokra emlékszem, de nem érdekelnek. Ezek a dolgok csak egy apró pillanatai az életemnek, emlékek,melyeket az idő hamarosan kitöröl az emlékeim közül.
Jöjjenek a jelentősebb kapcsolatok.
M.: ő egy érdekes fickó volt. Azt hiszem ő volt,akit először szenvedéllyel szerettem, kívántam(rövid kapcsolatunk alatt,ami azt hiszem 3hónap volt), de nem lettem az övé. KÁR. Akkor még úgy gondoltam, biztos valami tréfa van abban, hogy velem összejött, egy fogadás, stb... Máig nem tudom, hogy valóban volt-e,lehet, hogy nem. Fogalmam sincs. Most, 9 évvel később(hú,kiírni is sok) felteszem magamnak a kérdést, hogy miért lett vége? J.miatt, akkor legalább is azt hittem. Az előbbi kérdésre később adom meg a választ, ami a valódi oka volt, már tudom, visszatekintve az eddig történtekre.
J.:Na ő volt a vízválasztó az életemben. A meghatározó TÉNYEZŐ. J.-t már M. előtt is ismertem, de nem volt vele szexuális kapcsolatom, meg mivel ismertem a helyzetét (házas), ezért nem is gondoltam bele semmilyen vele való testi kapcsolatba. De lett!!! Én -gondoltam magamban-minek kellenék egy nálam 20 évvel idősebb férfinak, akinek a neje csodaszép (amikor megláttam az asszonyt, hőhullám,meg szédülés jött rám,ha pasi lettem volna, egyből magamévá tettem volna). de kellettem neki, nem is kevés ideig. Intim viszonyunk 2001.február 1-től 2004. április 16-ig tartott. Viszony volt ez,semmi más, kapcsolatnak nem nevezném, túl egyedül voltam ahhoz. Karácsonyok egyedül az ágyamban, szülinapok, szürke hétköznapok egymagamban, mint a kisujjam, bár ez rossz hasonlat, mert az ujjamból is van 2. Szóval magányos voltam. Abban a néhány percben, ami néha valóban nagyon kevés volt, olykor-olykor erdőben elbújva, télen történtek, néha eldugott helyeken tusolóban, vagy a munkahelyén az öltözőben, vagy stúdióban.....Lopott percek, gyönyörűek voltak, de a haza tartó út könnyekkel teli...Sosem voltam olyan szomorú, mint akkor, amikor elmentem tőle. Nem azért, mert a következő szexig egy hetet várnom kell, hanem mert tudtam, a velem való együttlét után hazamegy, és a GYÖNYÖRŰ NŐ mellé bebújik. Ja, és amiről nem írtam. Már együtt voltunk, amikor a rádióból megtudtam, hogy van egy 10éves fia. Hidegzuhany....Ott akartam hagyni, de nem ment....Már késő volt.... Beleszerettem, legalábbis akkor azt hittem, hogy az az érzés az volt... Haragudtam rá, ő azt mondta, már említette nekem, de ez nem igaz, emlékeznék rá.... Ahogy teltek múltak a hónapok, egyre inkább egyedül éreztem magam...... Vágytam valami másra... Ekkor jött N. a mostani, talán az utolsó, hangsúlyozom, hogy TALÁN.
N.:Még J.-vel együtt voltam, amikor egy véletlen folytán megismertem őt. Hosszú-hosszú barátkozás után el kezdtem valamit érezni iránta, szerelem volt, igen. Olyan erős, hogy képes voltam J.-t elhagyni érte, pedig vele(azaz J.-vel) töltött idő alatt többször volt flörtöm fiúkkal), de egyikért sem áldoztam fel a kapcsolatot, viszonyt vele. De N. más volt. Túl volt egy nagy csalódáson, nem is nagyon közeledett hozzám, mígnem 2004. április 20-án az övé lettem. Belegondoltam, hogy 4 nappal előtte még J.-vel hetyegtem, most meg vele,fúj,de aljas voltam akkor. na mindegy már. N. érdekes figura, sokmindenben olyan más,mint én, de sokban meg hasonló. A felesége vagyok, majdnem két éve, de hogy maradok-e az, nem tudom.
Most kicsit kétségek gyötörnek, néha kifelé vágyok a kapcsolatból, eszembe jut a múlt, M. is és J. is, mindketten a szívem egy szegletét birtokolják.
Visszatérve a fentebb kiemelt kérdéshez. "Most, 9 évvel később(hú,kiírni is sok) felteszem magamnak a kérdést, hogy miért lett vége?" Azt hiszem, féltem. Meg sajnáltam a fiút, mert helyes, jóképű és ő engem, egy rút kiskacsát választott. Ezért hagytam el. Ezt még ő sem tudja, mit is szólna, ha megtudná. Most már mindegy. De már tudom, meg kellett volna próbálni élni vele, de én nem hagytam, viselem hát ezt a keresztet a hátamon örökké.
Most azt várom, belépjen MSN-be, olyan jót "beszélgettünk" pénteken, olyanokat írt nekem, amit a férjem sosem, előtört bennem az az érzés,amiről azt hittem, csak egy tinédzserben léteznek, de nem, nemcsak abban. Tegnap kicsordult a könnyem, és segítséget kértem a Jóistentől, és bocsánatot, hogy ne büntessen érte, de most nagyon nem tudom, itt-e a helyem, vagy tán máshol.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése